Flow-svédmasszázs alaptanfolyam kezdőknek

Az önmegvalósító masszőr kezdet!

Gyógymasszőrként abban hiszek, hogy érdemes az a változás lenni a világban, amit örömmel vissza néznél!

Ezzel a mentalitásommal várlak szeretettel a következő flow svédmasszázs alaptanfolyamon!

Legközelebbi időpont: Okt. 21. Szombat (még 4 szabad hely)

KASCSÁK ÁRMIN
Gyógymasszőr, masszázs oktató, coach

@flowmasszazs_hu

Masszázs oktatás

2012-ben végeztem gyógymasszőrként, és azóta is elhivatottan masszírozok azonban 2019-ben eljött az idő, hogy végre létrehozzak valamit ami jóval túlmutat rajtam, így masszázs oktatásba kezdtem. A küldetésem idén a masszőri tudásom maximális átadása, hogy másoknak is akkora élmény lehessen a masszírozás, mint nekem!

Fedezd fel a fantasztikus, benned rejlő masszőrt. Tanulj meg örömmel, könnyen, és hatékonyan masszírozni!

Az általam oktatott flow-svédmasszázs alaptanfolyamon nem csak arra tanítalak meg, hogyan masszírozz kezdőként, hanem arra is, hogy hogyan élvezd azt, amit csinálsz, és hogyan maradj energikus még akkor is, ha hosszú ideig és erőteljesen kell masszírozni.

Gyere és tanuld meg már most, amit a legtöbb masszőr nem tud:

Amit biztosan megtanulsz

Hogyan ne fáradj el masszázs közben! Ezt a különleges képességet csak kiemelt figyelemmel támogatva, kis létszámú tanfolyami csoportban tanulhatod meg! Itt egyéni segítség jár mindenkinek!

Ha kérdésed van:

Végzett tanfolyami hallgató

óra masszírozás

év masszőri tapasztalat

vendég/nap, elfáradásmentesen

Itt az oktatás minősége nagyságrendekkel túlmutat az olcsóbb masszázsiskolákon. A célom a kiválóság, hogy egyéni figyelem mellett kihozd a kezeidből a legtöbbet. Nem ez a legolcsóbb tanfolyam, de nem is tömegeknek szól. Ha itt megtanulsz elfáradás nélkül masszírozni, az az életed legjobb befektetése lehet!

Más tanfolyamokon elveszel a 30 fős tömegben, itt viszont a hangsúly egész nap rajtad és a technikáidon van. Nálunk minden tanuló egyéni figyelmet kap, a nap végére pedig ragyogó szemű masszőr válik belőled aki elsajátította a hatékony és elfáradásmentes flow-svédmasszázs alaptanfolyam fogásait. 🙂

Akár munkaként, akár hobbiból masszírozol, itt 10 év eszenciájából kapod meg a lényeget:

  • röviden-tömören,
  • gyakorlatorientáltan, hogy kiválóan masszírozhass!
Ne elégedj meg kevesebbel, hozd ki magadból a legtöbbet ezzel a tanfolyammal !

 

Mit várhatsz a flow-svédmasszázs alaptanfolyamtól?

3 egymásra épülő képzés. Alaptanfolyam kezdőknek:

A flow-svédmasszázs alaptanfolyam: megtanulod az elfáradásmentes technikák alapszabályait, és használni is őket a gyakorlatban. Kezedben lesz a 18 legfontosabb, továbbfejlesztett flow-svédmasszázs alapfogás amikkel az egész testet alaposan átmasszírozhatod. Ezzel a tudással már hatékonyan masszírozó, elfáradás nélküli masszőr leszel!

Haladó:

Flow-svédmasszázs haladó tanfolyam: az előbbi alapokra építkezve még 22 új speciális masszázsfogást tanítok meg neked, amivel sokkal személyre szabottabban fogsz tudni masszírozni egy-egy testrészt, és így egyre jobban bele tudod majd vinni a személyiségedet a masszírozásban. Ügyesebb masszőrként sokkal több vendéget tudsz megtartani. 😉

Profi:

Flow-svédmasszázs profi tanfolyam: a nap végére közel 72 masszázs fogást ismersz, így kimeríthetetlen a fogásaid tárháza. Lesz legalább 4-5 kedvenced, és 5-10 fogás amit szinte mindig használsz. Megtanítalak hogyan adj 100%-osan személyre szabott masszázst a vendégednek hogy beleszeressen a kezeidbe!

Kérdésed van?

Nap végén jobb lehetsz mint Én 2 év gyakorlattal?

“Gyakorlat teszi a mestert” -volt a válasz amikor én még rengeteg kérdéssel a fejemben gyógymasszőrnek tanultam. Számomra már: a mester feladata hogy segíti a gyakorlatot. Az itt kapott egyéni figyelem mellett elképesztően felgyorsul majd a masszázs tanulási folyamatod. Az én masszőri fejlődésem egyéni figyelem és segítség nélkül hosszú évekig tartott mire a technika már jól benne volt a kezemben.

Te itt éveket fogsz nyerni!

Titok: Egymást gyorsítjátok fel a tanulásban!

Végig mellettetek van az oktató így Te is gyorsabban fejlődsz, jobb masszázst adsz, és akit masszírozol, ő tanul belőle, ezért már ő is jobb masszázst fog adni neked, amiből pedig te tanulsz majd rengeteget. Így » az önbizalmatok és a tudásotok percről-percre növekszik. Aki pedig a masszázságyon fekszik, a tapasztalásból is tanulja a fogásokat, érzi melyik fogás milyen érzés, így ő is egyre tapasztaltabb, tudatosabb masszőrré válik!

Ez az egyik titka annak, hogy nap végére kiváló masszőrök lesztek!

Későbbi gyakorló napok

Ha most jelentkezel, van lehetőséged részt venni a gyakorló napokon, vagyis eljöhetsz ismételni és ugyanúgy részt tudsz venni a teljes tanfolyamon! Ennek jelképesen 10.000 FT/alk. a díja és egész nap ott lehetsz velünk.

Gyere több gyakorló napra, mélyítsd a tudásod, finomíts a technikáidon, szerezz több pozitív visszajelzést!

Gyakorló nap

Gyakorló nap

 

ÖNMEGVALÓSÍTÁS

Miért a Flow-svédmasszázst tanuld meg?

Flow-svédmasszázs alaptanfolyam

t

Flow-svédmasszázs vagy hagyományos svédmasszázs?

Az eredeti svédmasszázst terápiát a svéd származású Per Henrik Ling fejlesztette ki a XIX. század elején.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, mégis ugyanazokat a fogásokat tanítják a masszőr iskolákban.

A továbbfejlesztett flow-svédmasszázs a régi alapokra épít,

  • de továbbfejlesztett helyes testtartással,
  • kifinomultabb fogásokkal,
  • rád hangolva, a testi adottságaidhoz alakítva, és
  • a sikeres masszőr attitűddel felturbózva.

Tanulj gyorsabban, sajátítsd el a masszírozás esszenciáját, az elfáradás-mentes fogás szabályrendszerét a flow-svédmasszázs alaptanfolyamon és válj nagyszerű masszőrré!

Z

10 évnyi gyakorlati masszőr tapasztalat vár rád

Svédmasszázs fogások, de általam továbbfejlesztett hatékonyabb változatban. Tarts velem, nyerj érétkes éveket a masszőri pályán!

Z

Több mint 400 sikeresen végzett hallgató

Remek tanfolyami hangulatban magabiztos masszőr tudást fogsz elsajátítani. Ez a tudás örökre veled lesz!

Z

A későbbiekben is számíthatsz rám!

Későbbi segítség a zárt facebook csoportban, nagyszerű masszőri közösségben.

Z

A 3 legjobb dolog a tanfolyamokon:

  • Limitált létszám,
  • személyre szabottság = figyelembe veszem az egyéni testi adottságaidat,
  • speciális, elfáradásmentes technikák.

„ Juss el a magabiztos masszőr szintig! ”

POZITÍV

Értékelések

Kedves Ármin,
leülepedett az a rengeteg tudás, amit kaptam vasárnap, mostmár tudom, mi hogy volt, a jegyzetből is emlékszem a dolgokra.

Nagyon örültem, hogy végre személyesen is tudtunk találkozni, elvégezhettem a tanfolyamot, tanulhattam Tőled. Nagyon jól éreztem magam egész nap! Azt vártam, hogy fizikailag fogok nagyon elfáradni, de meglepetésemre teljesen felfrissülve értem haza, azonnal hozzá tudtam volna kezdeni egy masszázsnak 😀

Végtelenül hálás vagyok a rengeteg tudásért, a plusz ötletekért, tippekért, tanácsokért, és az egész napos odafigyelésedért, amivel körülvettél minket, és emiatt ilyen inspiráló közegben tudtunk tanulni 🙂  Remek volt a hangulat, a tanulótársamat is nagyon jól választottad ki, klasszul együtt tudtunk dolgozni vele is – maximálisan meg voltam elégedve mindennel, amit csak kaptam Tőled.smile

Sok siker kívánok Neked a továbbiakra, és majd élek a lehetőséggel, hogy ha elakadok, hívlak, kérdezek.

G. Ildi

Svédmasszőr

ELŐNYÖK

Flow svédmasszázs tanfolyami előnyök

Szeretném hogy ezen a különleges masszázstanfolyamon megszerezd a lehető legprofibb masszőr tudást  amit én 10 év tapasztalatából gyűjtöttem.

Ennek megfelelően terveztem meg a tanfolyami tematikát, és limitáltam a hallgatói létszámot is maximum 8 főre.

KASCSÁK ÁRMIN

Masszázs oktató, gyógymasszőr, önismereti tréner

10 év tapasztalatából tanulod meg a lényeget:

Olyan gyakorlatias tudást szerzel, amivel:

  • magabiztosan és hatékonyan masszírozol majd,
  • könnyedén vállalhatsz munkát,
  • ráadásul önmagadhoz kíméletes, és profi technikákat tanulsz, amikkel egész nap tudsz majd erősen is masszírozni.

A 30.000 Ft értékű online videós bónuszok járnak a tanfolyam mellé:

A jelentkezésed megerősítése után azonnal megkapod e-mailben a tanfolyam teljes elméleti anyagát, és olyan oktató videókat, amiket bármikor visszanézhetsz, ha valamit elfelejtesz, és frissen tarthatod a megszerzett tudásod!

Felbecsülhetetlen értékű mentor program:

A tanfolyam után mindenkinek vannak új kérdéseik, amikben én, és a zárt facebook csoport is segít.

Kapsz a tanfolyamon egy kiváló masszázst:

Akkor jó, ha te is kapsz masszázst!

  • Így pontosan tudhatod, milyen fogások milyen érzést keltenek, így tudatalatt is tanulsz,
  • melyik fogás esik igazán jól, és mik lesznek a legjobban hozzád illőek.

Ajándék videós bónusz anyagok!

Szerettem volna a lehető legtöbbet átadni a tanfolyami résztvevőknek, ezért az eddigi tanfolyamoknak a legértékesebb átbeszélt témáit, és különböző videós segédleteket dolgoztam ki a tanfolyami hallgatóimnak.

Ezeket a videókat bármikor vissza nézheted, akár hónapokkal később is!

Hasznosítsd otthonról a digitális bónuszokat!

Elfáradásmentes technika alapelvei [VIDEÓ]
Értéke: 10.000 FT

Ha mégis elfáradnál, ujjak, csukló, könyök, váll, akkor mit tegyél [VIDEÓ]
Értéke: 10.000 FT

Helyes masszázs fogás sorrend [VIDEÓ]
Értéke: 5.000 FT

Önkarbantartás masszőrként [VIDEÓ]
Értéke: 5.000 FT

Digitális bónusz videók teljes értéke: 30.000 FT

A videós bónuszokkal folyamatosan frissen tarthatod a megszerzett tudásodat!

SUPERMAN

Masszőri szuperképesség!

A te tudásod örökre a tiéd!

Mennyit ér, az újonnan megszerzett masszőri szuperképességed?

Ha bármelyik családtagodnak, barátodnak, szeretteidnek fáj a feje, vagy fájnak az izmai, te pedig a masszázsoddal segítesz rajta, az biztosan megfizethetetlen!

Imádsz majd masszírozni, és ha egy hónapban csak néhányat masszírozol, már akkor is gyorsan megtérül a tanfolyam ára.

Flow-masszőrnek lenni a legjobb befektetés, jelentkezz most! 

Választható: 1 vagy 2 nap

 

Flow-svédmasszázs alaptanfolyam árak

Kérdésed van?

Érezd jól magad!

Minden Flow-svédmasszázs alaptanfolyam kellemes nyugodt környezetben, klimatizált helyiségben, jó hangulatban telik.

TANFOLYAMI IDŐPONTOK

1 vagy 2 napos masszázs tanfolyam, 2 napos esetén is most csak az első időpontot kell kiválasztanod.

Jelentkezz most!

Flow-svédmasszázs alaptanfolyami időpontok

Időtartam: 10:00-18:00

Helyszín :

Evminov Gerincközpont – 1055 Budapest, Honvéd u. 38.

 

Szabad időpontok:

  • Október 08. Vasárnap
  • November 25. Szombat
  • December 09. Vasárnap (már csak néhány szabad hely)
  • December 16. Szombat
  • Január 14. Vasárnap
  • Január 27. Szombat
  • Február 17. Szombat

További időpontok hamarosan!

Kiscsoportos, limitált tanfolyami létszám.

Jelentkezz időben, ne maradj le a szabad helyekről!

 

[A szabad időpontok csak 24 óránként frissülnek!]

Jelentkezz időben, hogy ne maradj le a helyekről!

A tanfolyam után 10 év tapasztalatával indulsz, és rengeteget fog fejlődni a masszőri önbizalmad.

A tanfolyam után tudni fogod a lépéseket masszőrként.

BUDAPEST, Evminov központ

Budapesti helyszín, Evminov központ

A rád szabott masszázs fogásokkal sokkal könnyebben megtanulod a neked való technikákat

Még más tanfolyamon csak végigtanulnád a fogás sorrendet…

Itt kis létszámú csoportban kiemelt figyelem mellett fejlődsz.

A fogások átadásánál figyelembe veszem az egyéni képességeidet, testi adottságaidat, és minden fogást részletesen elmagyarázok.

Itt egyetlen olyan fogást sem erőltetnek rád, ami kényelmetlen lenne a számodra.

Csak ami neked működik!

A masszázs technikáidat már a tanfolyamon rád szabjuk, tökéletesítjük!

A számodra legjobban működő fogásokat fogod itt megtanulni!

 Mindezek eredményeképpen képes leszel könnyen, és rendkívül gyorsan elsajátítani a megfelelő fogásokat, és magabiztosan használni őket masszőrként.

Természetesen a gyakorlást semmi nem helyettesítheti, de nem mindegy, milyen alappal indulsz neki! Itt 10 év tapasztalatából kapod meg a lényeget, így te is sokkal gyorsabban fejlődhetsz a masszázsban!

Tanulj a legjobbaktól és legyél te is profi masszőr!

svédmasszázs tanfolyami nap

A MUNKÁMRÓL

Értékelések

tanfolyami értékelések

Ezeket írták a tanfolyamról

Ármin nagyon gyakorlatias és jól használható tudást ad át a tanfolyamon, és ami számomra sokat jelentett, hogy felhívta a figyelmet a helyes testtartásra, hogyan kell az egyes masszázs elemeket kivitelezni, hogy az nekem hosszú távon se okozzon sérülést, ez szerintem nagyon fontos. Köszönöm.

Szabó Gábor

Reiki Mester

Masszázs tapasztalatok

Ezeket írták a masszírozásomról

Ármin saját, egyedülálló masszázs technikával rendelkezik, nem kategorizálható be kifejezetten egy masszázs típusba sem. Mindig személyre szabottan masszíroz, hangulattól függően végez különleges mozdulatokat, feltölt vagy épp megnyugtat, épp mire van szükség. A masszírozáshoz premium minőségű termékeket használ. Szuper élmény, garantált ellazulás, keresve sem lehet jobbat találni!!!

{

Zsófi

 

Dolgok amiket tudnod kell, ha még bizonytalan vagy

Nehéz lesz a vizsga?

A tanfolyamon folyamatosan vizsgázol, mert a folyamat nem az, hogy egész nap mondom a tananyagot, nap végén pedig kikérdezlek.

Ezen a masszázs tanfolyamon megmutatom lépésről lépésre a legjobb fogásokat, segítek, és magyarázok, közben együtt haladunk előre.

Ha elakad valaki, segítek , és csak úgy haladunk tovább ha az a fogás már jól megy.

Mi van ha nem tudok megtanulni mindent a nap végére?

Szerintem lehetetlen mindent szóról szóra megtanulni a nap végére, közben pedig minden motorikus mozgást tökéletesen elsajátítani.

Éppen ezért készítettem digitális bónusz videókat, és a jegyzetet is megkapod pdf formátumban.

Így újra és újra felelevenítheted a megszerzett tudást. Kis túlzással, de tulajdonképpen online is megkapod ezt a tanfolyamot.

Rengeteg kérdésem van a masszázs kapcsán. Ezekre is választ kaphatok ezen a tanfolyamon?

Ezen a különleges svédmasszázs tanfolyamon a lehető leggyakorlatiasabb tudást szeretném átadni neked. Ezért a fő hangsúly a masszázs fogásokon lesz.

Közben pedig jöhetnek a kérdések. A tudás bennem van, tehát bíztatlak, hogy kérdezz! 🙂

Nehéz lesz majd masszázs vendégeket szereznem?

Erről gyakran beszélünk a tanfolyamon. A masszázsérted.hu indulásával sokminden megváltozik. Kérdezz rá a tanfolyami nap végén. 😉

Mennyire leszek magabiztos a tanfolyam után?

A masszőri magabiztosságod az egész tanfolyam alatt folyamatosan épülni fog.

Mindemellett a tanfolyam végén annyira leszel magabiztos, mint amennyire hajlandó vagy hinni magadban. 🙂

Itt a legjobb tudást kapod meg hozzá!

magabiztos flow-masszőr

Gy.I.K.

Gyakran ismételt kérdések

Lehetséges masszőrnek tanulni egyetlen nap alatt?

Ezen a masszázs tanfolyamon minden olyan tudást megkapsz amire kezdő masszőrként szükséged lesz. » Emellett nem véletlenül van 3 képzési szint.

A flow-svédmasszázs alaptanfolyam:

100%-os elfáradás mentesség, 30%-nyi vendégre személyre szabottság + magabiztos masszírozás 18 féle masszázsfogással. Elfáradásmentes technikák elmélet + gyakorlat. Ezzel a tudással már hatékonyan masszírozó, elfáradás nélküli masszőr leszel, kérhetsz pénzt a munkádért.

Flow-svédmasszázs haladó tanfolyam:

100% elfáradásmentesség, 60%-nyi vendégre személyre szabottság + 22 új masszázsfogás. Ügyesebb masszőrként sokkal több vendéget fogsz tudni megtartani. 😉

Flow-svédmasszázs profi tanfolyam:

100% elfáradásmentesség, 100%-nyi vendégre személyre szabottság + mostanra közel 72 masszázsfogást ismersz, így kimeríthetetlen a fogásaid tárháza. Itt már úgyis lesz 4-5 kedvenced, és 5-10 fogás amit szinte mindig használsz. A vendégek beleszeretnek a kezeidbe! A személyiséged és a vállalkozásod is rengeteget fejlődik, tökéletesen benne vagy a flowban, te magad vagy a masszázsélmény!

Ezt az e-mailt egy kedves végzett hallgatóm küldte nekem tanfolyami visszajelzésként, 1 tanfolyam után:

Szia Ármin! Képzeld nagyon boldog vagyok, elképzelésemnél is jobban sikerült minden, ahogy terveztem.
Mikor meglett a tanúsítvány elkezdtem névjegykártyán gondolkozni.. masszőr ágyat rendeltem, olajok stb. 
egy hét leforgása alatt mind ez sikerült:D
elkezdtem ismerősöknek küldeni és a márciusi hónapban nagyon sokan eljöttek, volt aki életében először és volt aki visszatérően. Mára már van egy minimális vendégköröm és profitálok március végétől😍😍😍😍
Köszönök mindent! Igazad volt mindenben. Megfogadtam!

Kell valamilyen előképzettség a masszázs tanfolyamhoz?
Nem szükséges előképzettség, a tanfolyamon olyan tudásra tehetsz szert, amit bátran használhatsz majd a későbbiekben. 
A tanfolyamon szerzett tanúsítvánnyal dolgozhatok masszőrként?

A TEÁOR számok segítenek kategorizálni Magyarországon a különböző szakmákat.

 

Így például a 960401-es TEOR számmal (ez a szakmakód) lehet bejelenteni és végezni a svédmasszázst. Ez a TEÁOR szám, a Frissítő, relaxáló masszázs tevékenységet jelenti.

A svédmasszőr munkavégzés esetében, az egyéni vállalkozás indításakor be kell írnod a vállalkozás tevékenységi körébe ezt a kódot.

Ez a 960401-es tevékenység 2003 óta nem működési engedély köteles a helyi Önkormányzatnál, és nem ÁNTSZ engedély köteles.

Az itt megszerzett tanúsítvánnyal 2019 óta már több tucat tanfolyami végzett indított vállalkozást.

Jár valamilyen kötelezettséggel a jelentkezés?

Nem. A helyed csak akkor van biztosítva ha kaptál megerősítő emailt, és elküldted a tanfolyami előleget.

Mire van szükség, mit hozzak a tanfolyamra?

Olyan ruhát, amiben kényelmesen masszírozol, és nem baj ha olajos lesz.

Amit feltétlenül hozz még: olyan törölköző, amivel téged takarhat majd a másik masszőr tanuló.

 

Papucs, vivőanyag, maszsázs ágy lesz a stúdióban.  🙂

Hogyan tudok jelentkezni a tanfolyamra?

A tanfolyami jelentkezésed a tanfolyami anyag megvásárlásával tudod biztosítani, ami 9.900 FT. A jelentkezés után e-mailben küldöm a részleteket.

FONTOS!
A jelentkezésed csak az jegyzet megvásárlása után lesz érvényes!

A 9.900 FT-os jegyzet ára levonódik a teljes összegből,  így a helyszínen csak a fennmaradó összeget kell fizetned.

Ha nem érkezne meg a megerősítő e-mail, nézd meg a spam / promóciók mappában is! Ha továbbra sem találnád, írj nekem a kascsak.armin@gmail.com címre.

Mi van ha mégsem tudok eljönni?
  • Lemondás legalább 14 nappal a kezdés előtt: vissza utalom az eddig befizetett teljes összeget.
  • Lemondás kevesebb mint 14 nappal kezdés előtt: az előleg bent marad, viszont ezt felhasználva el tudsz jönni egy következő (3 hónapon belüli) időpontra.
  • Lemondás 7 napon belül: ebben az esetben már sajnos nem tudunk mást találni helyetted, így elveszik a tanfolyami jelentkezésed előlege, és újra kell jelentkezned.
  • Lehetőség még az is, hogy elküldesz valakit magad helyett, aki szívesen jönne a te időpontodra.
Mit tegyek, ha nem találok olyan időpontot ami jó nekem?

Ha nem találtál olyan időpontot ami jó neked, akkor van lehetőség egyéni VIP tanfolyami időpontra. Ha csak ketten, vagy te egyedül jönnél, akkor is írj, hátha találunk megoldást.

 

Írj üzenetet az oldal alján, írd meg, hányan jönnétek, és pontosítunk a részletekről.

Lehet ajándékba adni a masszázs tanfolyamot?

Igen! Van rá lehetőség, hogy ajándékként add a tanfolyamot másnak.

 

  1. Ilyenkor el kell utalnod a tanfolyam díját, illetve
  2. az utalás közlemény részében be kell írnod, hogy kinek a nevére szól, illetve az illető elérhetőségét: email címet és telefonszámot.
  3. Ezután elküldöm email-ben az utalványt, amit odaadsz majd az ajándékozottnak.

FONTOS!
Az utalványok a vásárlástól számítva maximum 10 hónapon belül használhatóak fel.

Elégedettségi garancia!

Nagyon hálás vagyok a rengeteg pozitív tanfolyami visszajelzésért a hallgatóimnak, de ha te a tanfolyam végén esetleg úgy éreznéd, hogy nem erre számítottál, akkor mindenképpen beszéljünk róla.

Szeretném neked is a masszőri tudásom legjavát adni!

Mennyibe kerül a tanfolyam összesen?

A Flow-svédmasszázs alaptanfolyam összesen 79.900 Ft.

Az tanfolyam díj tartalmazza:

  • A digitális jegyzet,
  • digitális oktató videós bónuszokat: 30.000 FT értékben
  • vizsgadíj,
  • kiállított tanúsítványt 1 példányban, Magyar nyelven.

Nincs semmilyen plusz költséged.

A tanfolya teljes díja 79.900 FT. 

Miután a  jelentkezés megerősítéséhez befizetted a 9.900 FT-ot (előleg) , a helyszínen már csak a fennmaradó díjat kell rendezned.

Ha nincs több kérdésed, várlak szeretettel a tanfolyamon!

Ha valami még nem tiszta, írj nekem!